A Gyerekfilm Akadémia évközbeni filmes oktatást tart gyerekeknek, gyerek-és ifjúsági filmekeket fejleszt és gyárt, valamint évente megrendezi az egyetlen Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált Magyarországon, Cinemira néven.

OKTATÁS

A Cinemira Gyerekfilm Akadémia év közbeni filmes tanfolyam és nyári filmes tábor keretében tart foglalkozásokat gyerekeknek. A filmes tanfolyam 10-18 éves gyerekeknek és kamaszoknak szól, két helyszínen Pesten és Budán. Egész évben több mint 200 gyerekkel dolgozunk. A foglalkozásokat a filmgyártásban aktívan dolgozó filmes szakemberek vezetik, általában 8-10 fős csoportokban dolgoznak a gyerekekkel. Így mindenkire kellő figyelem jut. A filmes foglalkozás alatt mobiltelefonnal és kis kamerákkal készítenek rövidfilmeket, animációt, riportot, videoklipet. Célunk, hogy a gyerekek a filmes szakkörön a kezükben lévő mobilt passzív játék helyett kreatív eszközként használják és saját történeteket, képregényeket, filmeket alkossanak. A filmes tanfolyam során megtanulnak csapatban dolgozni, történeteket írni, képet alkotni, kamera előtt szerepelni. Elsajátítják a filmforgatás és a vágás technikájának alapjait. A filmgyártásban szerzett szakmai tapasztalatainkat és tudásunkat átadva segítjük a gyerekeket, hogy megvalósítsák saját filmötleteiket, legyen szó film rendezés, vágás, filmszínész vagy épp forgatókönyvírás területekről. A gyerekek által írt, felvett és vágott filmeket a félév végén moziban mutatjuk be, majd YouTube csatornánkon terjesztjük. A filmes tanfolyamainkhoz  szeptemberben és februárban lehet csatlakozni, akár minden előképzettség nélkül is, hiszen különböző tudásszintű csoportokat vezetünk. A következő filmes foglalkozásra itt tudtok jelentkezni.

GYEREKFILM FESZTIVÁL

A Gyerekfilm Akadémia elkötelezett híve a minőségi gyerekfilmek terjesztésének, ezért 2018-ban megalapítottuk az első Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivált Magyarországon Cinemira néven. A fesztiválon kifejezetten gyerekeknek készült filmeket mutatunk be a világ minden tájáról. A Cinemira egy magas színvonalú családoknak szóló, interaktív gyerekfilmes ünnep, ahol olyan filmeketet láthatnak a gyerekek, amiket egyébként hazánkban nem vetítenek. A filmvetítések mellett filmes, animációs, képregény, kaszkadőr, sminkes és tánc workshopok várják a filmezés iránt érdeklő gyerekeket és szüleiket. A fesztiválon szakmai napot is tartunk a filmes szakma számára, ahol nemzetközi előadók prezentálnak a gyerekfilmes műfaj rejtelmeiről, valamint pitch fórumon ismerhetik meg a legfrissebb hazai gyerekfilmes ötleteket. A Cinemira a kamaszoknak szóló Cinemira TEEN és a gyerekeknek szóló Cinemira KIDS kiadásokból áll.

FILMGYÁRTÁS

A Gyerekfilm Akadémia Squirrel Film Production néven filmes gyártócéget alapított. Olyan filmeket és sorozatokat fejlesztünk és gyártunk, amelyek eredeti ötleteken alapulnak, értéket közvetítenek, és szórakoztató formában mesélnek a világról. A Squirrel Film Production csapata komolyan veszi a gyerekek ötleteit, gondolatait. Hiszünk abban, hogy a gyerekek tudják a legjobban, hogy mi érdekli őket, ezért egyedülálló módon a teljes tartalomfejlesztési folyamat során bevonjuk a gyerekeket is a forgatókönyvek kialakításában.