FILMES NYÁRI TÁBOR a Bartók Pagonyban 9-12 és 13-16 éveseknek

FILMES NYÁRI TÁBOR a Bartók Pagonyban 9-12 és 13-16 éveseknek

Próbáld ki magad filmesként! Az öt nap alatt rövidfilmet, zenés klipeket, animációt, riportot forgatnak a gyerekek. A filmes táborban korosztály szerint bontva, kis létszámú csapatokban, forgatnak együtt a gyerekek, a filmszakmában aktívan dolgozó filmes szakemberek vezetésével.

A Gyerekfilm Akadémia és a Cinemira közös workshopja. 

Ismerd meg a filmezés alapjait!

A forgatások alatt a gyerekek kipróbálhatják magukat színészként, rendezőként, operatőrként, mikrofonosként, asszisztensként. Minden nap más helyszínen forgatunk a gyerekek által kitalált történetek alapján. A tábor utolsó napján premier! A szülőknek, barátoknak levetítjük az elkészült alkotásokat, amelyeket aztán bármikor visszanézhettek YouTube csatornánkon.

Tanulj filmes szakemberektől!

A filmes és televíziós szakmában évek óta aktívan dolgozó szakemberektől tanulhatják a résztvevők a filmkészítés alapjait. A nyári filmes filmes tábor két vezető tanára: Füredi Marcell a Filmjátszó és Cinemira filmes és animációs programjainak oktatója, Lakos Nóra filmrendező, hazai tv sorozatokat, díjnyertes rövidfilmeket rendezett, idén jön ki a mozikban az első nagyjátékfilmje.  A tanárokról tudj meg többet: Marciról ITT, Nóráról ITT

A tábor menete

A táborban háromszori étkezést biztosítunk (tízórai, ebéd, uzsonna). Az ebéd a közeli étteremben. Esetleges ételallergiát kérjük, előre jelezzék.

Foglald le a helyed!

Helyszín: Bartók Pagony könyvesház

Ár: 42.000 Ft

Előjelentkezni 10.000 Ft-os foglalóval lehet, ami a tábor indulása esetén levonódik a teljes árból.

Vírushelyzet miatti elmaradás esetén a teljes árat visszatérítjük! A tábor minimum 10 fővel indul!

Mivel a jelenlegi helyzetben napról napra változhat, hány fő és milyen szabályok szerint vehet részt a táborokon, a részleteket április folyamán fogjuk neked elküldeni e-mailben, amennyiben a foglaló befizetésével megerősítetted előjelentkezésed!

Ha a tábor betelt, de jelentkezni szeretnél, itt iratkozhatsz fel várólistára, és lemondás esetén értesítést küldünk a felszabadult helyekről: filmjatszo@gmail.com 

Jelentkezni az alábbi mezők kitöltésével tudsz! A jelentkezéskor kérjük a résztvevő gyermek nevét beírni! 

Bartók Béla út 5., Budapest
2021.06.21 - 2021.06.25 9:00 am - 4:00 pm


Töltsd ki a lenti mezőket, és küld el a jelentkezésed az alábbi eseményünkre:

Az eseményre az összes hely betelt.