Gyerekfilm Akadémia

Dupla programmal jön a 2021-es Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál!

Idén ősszel 4. alkalommal rendezzük meg a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Fesztivált, amely a 4-12 éves korosztály mellett most először külön célozza és izgalmas programokkal várja a kamaszokat is: Budapestre érkezik a norvég SKAM-sorozat sztárja, Josefine Frida és a fiatalok körében népszerű sorozat alkotója, Julie Anden!

A Cinemira az egyetlen kifejezetten gyerekeknek és kamaszoknak szóló filmfesztivál hazánkban. Ezen a hiánypótló családi rendezvényen a gyerekek filmeken keresztül ismerhetik meg a világ különböző kultúráit. A szervezők idén először a Millenárison megvalósuló, kétnapos Cinemira KIDS gyerekfilm ünnep mellett külön esemény keretében szólítják meg a 13+ korosztályt is: a Cinemira TEEN október 8-10. között várja a kamaszokat a belvárosi Akvárium Klubban.

CINEMIRA TEEN
2021. október 8-10. / Akvárium Klub

A CINEMIRA TEEN Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztiválon a világ legkiemelkedőbb fiataloknak szóló rövidfilmjeit és mozifilmjeit vetítik a 13+ korosztálynak, emellett számos filmes workshopon és előadáson vehet részt a közönség.

A CINEMIRA TEEN az első, kifejezetten kamaszoknak szóló filmfesztivál hazánkban. Ezen a hiánypótló rendezvényen a fiatalok filmeken keresztül ismerhetik meg a világ különböző kultúráit, betekintést nyerhetnek a filmgyártás rejtelmeibe, találkozhatnak a legkiemelkedőbb kortárs filmes alkotókkal, nemzetközi sorozatok sztárjaival, sőt kipróbálhatják magukat filmesként.

A fesztiválon több, mint 80 országból több száz fiataloknak szóló rövid kisjátékfilm és animációs film látható. Az óránként induló filmes programban a 13+ korosztálynak szóló rövid animációs és élőszereplős filmeket vetítenek. A Panoráma programban a legkiemelkedőbb nemzetközi ifjúsági filmek kapnak helyet, amelyek korábban a világ legkiemelkedőbb filmfesztiváljain mutatkoztak be, vagy épp nyertek díjakat. A filmek olyan, a kamaszok mindennapjait érintő témákat dolgoznak fel, mint az első csók, a gimi végi búcsú a barátoktól, az útkeresés, az anorexia, a videojáték-függőség, vagy épp a szülőktől való függetlenedés kérdése.

A fesztivál betekintést nyújt a filmkészítés kulisszáiba is, így filmes, animációs, kaszkadőr, tánc koreográfia vagy akár képregény workshopokon próbálhatja ki magát a fiatal közönség. Emellett a Cinemira TEEN filmes előadásain nemzetközi sorozatok sztárjaival találkozhatnak a rajongók. Budapestre érkezik a SKAM sorozat sztárja, Josefine Frida (Noora), és a fiatalok körében népszerű sorozat alkotója, Julie Andem is, akikkel közönségtalálkozó és kerekasztal beszélgetés keretében lehetőség lesz találkozni. A nézettségi rekordokat megdöntő norvég tini dráma sorozat négy évada többek között olyan témákat jár körül, mint a párkapcsolat, a magány, az identitáskeresés, az étkezési zavarok, és az internetes zaklatás. A sorozat marketing kampány nélkül lett először a norvég, majd világszerte a kamaszok kedvence, vírusként terjedve.

A fesztiválon a fiatal közönséget továbbá olyan sikeres magyar rendezők avatják be a filmes szakma rejtelmeibe, mint Herendi Gábor, Nagypál Orsi, az Oscar-díjas Deák Kristóf, vagy a velencei filmdíjas Horvát Lili. Az animáció iránt érdeklődők pedig a nemzetközi animációs és videójáték gyártásban élenjáró Digic Pictures képviselőivel is találkozhatnak. A filmszínészet felé kacsintó fiatalok pedig igazi castingon vehetnek részt a fesztivál teljes ideje alatt.

CINEMIRA PITCH FÓRUM

A Cinemira kiemelt küldetése a magyar gyerekfilmes műfaj felélesztése hazánkban, ezért évről évre szakmai programokkal segíti a filmes és animációs szakembereket. A Cinemira október 8-án szakmai napot rendez azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a fiatal közönségnek szóló filmek fontosságára. Második alkalommal rendezik meg a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitch fórumot, ahol gyerek- és ifjúsági filmtervek versenyeznek a közel félmillió forint összdíjazású fődíjért, amelyről gyerekzsűri dönt.

Idén debütál a Junior Pitch Fórum, ahol 14-18 éves fiatalok mutatják be terveiket a szakmai közönség és zsűri előtt, így olyan tervek is a döntéshozók elé kerülnek, amelyek a célközönségből érkeznek. A legjobbnak járó Aranymókus-díj mellett Közönségdíjat is kiosztanak.

CINEMIRA KIDS

2021. október 23-24.  Millenáris Park / Nemzeti Táncszínház

A CINEMIRA Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon a világ legkiemelkedőbb gyerekeknek szóló rövidfilmjeit és mozifilmjeit vetítik 4-12 éves korig. Számos filmes workshopon, koncerten is részt vehet a teljes család.

A CINEMIRA az egyetlen kifejezetten gyerekeknek szóló filmfesztivál hazánkban. Ezen a hiánypótló családi rendezvényen a gyerekek filmeken keresztül ismerhetik meg a világ különböző kultúráit. A kétnapos gyerekfilm ünnepen több mint 80 országból többszáz gyerekfilm látható.

Az óránként induló filmes programban 4–12 éves gyerekeknek szóló rövid animációs és élőszereplős filmeket vetítenek. Itt debütálnak a legendás magyar gyerekfilmek digitálisan felújított változatai. A Panoráma programban a legkiemelkedőbb gyerekeknek szóló nemzetközi mozifilmek kapnak helyet.

A fesztivál interaktív: filmes, animációs, casting és kaszkadőr workshopokon próbálhatja ki magát az egész család. A gyerekeknek szóló filmes előadások többek közt a filmszínészet titkaiba, a bűvészkedés rejtelmeibe vezetik be a közönséget. Idén a Rutkai Bori Banda is fellép, amelynek exkluzív videoklipet forgatnak a gyerekek. A különleges filmes vásáron maguk festhetik meg saját csapójukat, alkothatnak virtuális valóságban, vagy rajzolhatnak saját filmet 35mm-es szalagra. A Cinemira gyerekfilm ünnepen a teljes család együtt alkothat.

TOVÁBBI RÉSZLETEK A CINEMIRA OLDALÁN!